Tartalom:

Border collie története

A border collie korábban a brit juhászok titkos kedvence volt, manapság azonban egyre népszerűbb a városokban is.
A 19.század közepétől kezdték tudatos szempontok alapján tenyészteni - kimondottan nyájterelésre és önálló munkára juhokkal és más csordaállatokkal. Terelési stílusa egyedülálló, tekintetével és különleges osonó mozgásával irányítja a rá bízott állatokat, a baromfiktól egészen a szarvasmarháig.
A hivatalos kutyatenyésztés csak 1976-ban fogadta el önálló fajtaként, kiváló munkakutya, ezért tenyésztésében nem az egységes küllem az elsődleges cél.

A border collie még ma is a világ egyik legjobb terelőkutyájának számít - és szerencsére még a lakásban tartott egyedeik is kitünő terelőösztönről tesznek bizonyságot a ma már már hazánkban is az egyre népszerűbb terelőversenyeken, - de bármely más kutyasportban is megállják a helyüket, legyen az flyball, agilty vagy frizbi, de sikeresen kiképezhetőek mentő, nyomkereső vagy terápiás kutyának is.

A border collie egészséges fajta, szőrzete nem igényel sok ápolást, nem ugatós, lakásban és kertben tartva egyaránt kellemes társ, de hatalmas mozgásigényét mindenképp ki kell elégítenünk. A border nagyon gyorsan tanul, de pont kimagasló intelligenciája miatt sok foglalkozást igényel , ezért csak olyan gazdának javasolható, aki nem sajnálja az időt és fáradtságot a kutyájára, aki ezt bőségesen meghálálja.

 

Standard

Általános megjelenés: Arányos kutya, a lágy külső vonalak kiváló belső harmóniát, bátorságot és tökéletes kiegyensúlyozottságot sugároznak.

Vérmérséklet: Ellenálló és szorgalmas juhászkutya, sok-sok kitartással buzgó, éber, figyelmes és nagyon intelligens.

Fej és koponya: A koponya széles, a fülek közt lapos, oldalai fokozatosan és simán vékonyodnak el az orrig. A stop kifejezett. Az arcorri rész erős, hossza megegyezik az agykoponya hosszával. Az ajkak feszesek, tiszták. Az orrtükör nagy, általában fekete, a kék, barna, vörös egyedeknél a szőrzet színét követő árnyalatú. Az orr és az ajkak folt nélküliek.

Szemek: Egymástól távol ülők, oválisak, közepesen nagyok, színük harmonizál az egyed színeivel. A sötétebb szemszín a kívánatos. Kivéve a barna egyedeknél, ahol a világosabb szín, a merléknél a kék, illetve kéken pettyezett megengedett. A tekintet gyöngéd, buzgó, figyelmes és intelligens.

Fülek: Középméretűek, nem ülnek túl közel egymáshoz, féli felállnak.

Száj: A fogak épek, erősek. Az ollós harapás a kívánatos.

Nyak: Mérsékelten hosszú, izmos, enyhén ívelt, a vállak irányában durvaság nélkül szélesedik el.

Első rész: A vállak hosszúak, jól szögeltek a felkarral. A felső lábak jól csontozottak, egyenesek, szemből nézve párhuzamosak, könyökben sem kifelé, sem befelé nem fordulnak. A lábközép flexibilis.

Törzs: A törzs mérsékelten hosszúak, a bordák jól íveltek. A mellkas mély, mérsékelten széles, izmos, enyhén ívelt. A lágyék mély, nem felhúzott.

Hátsó rész: A far széles, izmos. A comb hosszú, széles, izmos. A térd jó szögelésű, a csánk mély, erős, hátulról nézve egyenesek és párhuzamosak.

Mancsok: Oválisak, jól párnázottak, erősek, épek. Az ujjak mérsékelten íveltek, szorosan zárodnak. A körmök rövidek és erősek.

Farok: Mélyen tűzött és tartott, csánkig erő, szőrrel dúsan borított. Izgalmi állapotban, illetve mozgás közben felemelkedhet, de soha nem a hát vonala fölé.

Mozgás, járásmód: Szabad mozgású, lágy mozdulatokkal, fáradhatatlan. A mancsait alig emeli mozgás közben, azt a benyomást kelti, hogy a kutya képes a legnagyobb titokban a leggyorsabban mozogni.

Szőrzet: Dupla. A fedőszőrzet mérsékelten hosszú, sűrű, közepesen texturált. A rövid, sűrű, puha aljszőrzettel együtt kiváló védelmet nyújt az időjárás viszontagságaival szemben. A közepesen hosszú szőrzet a nyakrészen sörényt alkot, a combok és a farok szőrrel jól fedett. A pofán, a füleken, a mellső lábon ( kivéve a zászlókat), a hátsó lábakon és a csánkrésznél a szőrzet rövid, sűrű. ( Vannak rövid szőrű példányok is.)

Szín: fekete-fehér, kék-fehér, barna-fehér, vörös-fehér, sable-fehér, tricolor. A melírozott változatok is engedélyezettek: blue-merle, red-merle. A fehér nem lehet uralkodó.

Méret: A kanok marmagassága: 48-53 cm, a szukák marmagassága: 48-51 cm.

Testtömeg: 16-25 kg

Alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 12-14 év

Hibák: Az előző pontoktól való bármely eltérés hibának minősül, és a hiba súlyosságának pontos arányba kell állnia az eltérés mértékével.

Megjegyzés: A kanoknak két, a herezacskóba teljesen leereszkedett herével kell rendelkezniük.

 Általános tudnivalók:   

 

  Egy pár dolgot leírnák, hogy megkönnyítsem a kutyus tartását és kiállításon való részvételét.

Mindenképpen javaslom, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületébe kérje felvételét, melynek vannak területi szervezetei minden nagyobb településen.

A kiállítások időpontja, és nevezések határideje, a Kutya című újságban található meg, ami havonta jelenik meg.

 

Kiállítás:

Kiállítási osztályok:

·        Bébi osztály              3-6 hó

·        Kölyök osztály         6-9 hó

·        Fiatal osztály            9-18 hó

·        Növendék osztály     15-24 hó

·        Nyílt osztály             15 hó-tól

·        Champion osztály     csak Champion címet elért kutyáknál

·        Veterán osztály         7 év után

 

Kiállítás nevezési feltételei:

·        Nevezési lap

·        Származási lap másolata

·        A befizetést igazoló csekk másolata

·        Tagsági igazolvány másolata

 

Kiállításon elérhető eredmények és minősítések:

 

Kölyök osztály                             - fehér szalag

Kitűnő                                          - kék szalag

Nagyon jó                                    - piros szalag

Jó                                                 - sárga szalag

HUNGÁRIA PRIMA JUNIOR   - kék fehér szalag + kártya

HUNGÁRIA Győztes (CAC)       - piros fehér zöld szalag + kártya

Nemzetközi Győztes (CACIB)     - piros fehér zöld zsinór + kártya

Fajta Győztes                               - sárga zsinór + kártya

 

Oltások:

6. hét               féregtelenítés

7. hét               parvovírus bélgyulladás

 9. hét              szopornyica és fertőző májgyulladás

11. hét             parvovírus bélgyulladás

                        + koronavírusok bélgyulladás

13. hét             szopornyica és fertőző májgyulladás

4. hó                „nagy kombinált”: parvovírus bélgyulladás

                        + szopornyica + májgyulladás

                        + koronavírusos bélgyulladás

5. hó                „nagy kombinált” + veszettség

 

Az utolsó oltás után évente ismételni kell a kombinált oltást + féregtelenítés.

 

Utazás: Ha külföldre szeretné vinni kutyáját, indulás előtt 3 napon belül el kell mennie a helyi hatósági állatorvoshoz, és igazolást kell kérnie, csak így vihető ki a kutya.

 Érdemes minden nagyobb kirándulás, vagy utazás ellőtt egy általános átvizsgálásra elvinni az állatorvoshoz.

Mindenképpen használjunk bolhák ellen nyakörvet, vagy egyéb bolhairtó szereket (ez nem csak a bolháktól, de a kullancsoktól is meg véd).

 

   Ha bármiféle egyébb kérdésük lenne, forduljanak bizalommal hozzám.

 

 Felvezetés a kiállításon: 

 

    Fontos, hogy kutyádat a lehető legrövidebb időn belül a legelőnyösebb oldaláról mutasd be a bírónak. Ezt gyorsan, hatékonyan és a lehető legkevesebb felhajtással kell elvégezni. Itt kerül előtérbe az otthoni kiképzés. Neked és kutyádnak egy csapatként kell dolgoznotok, és ez azt jelenti, hogy először is biztosítanod kell, hogy ti olyanok legyetek, mintha skatulyából húztak volna ki benneteket. Válassz olyan ruhát, amely a lehető legjobban kiemeli kutyád színét, - akár szoknya, akár nadrág -, és bizonyosodj meg arról, hogy kutyád tiszta és a vizsgálatra jól előkészített.

     Nagyon fiatal korától kezdve tanítsd kutyádat arra, hogy felnézzen rád a nyalánkságokért. Ez később segít kutyádnak abban, hogy bemutassa azt, amit a bírák „élénkségnek” és „fürgeségnek” neveznek. Adj egy parancsot, mint pl. „figyelj” stb., és amikor kutyád a kezedre néz az ételért, jutalmazd meg. A legtöbb kutya szereti az ételt, és általában bármit kész szívesen megtenni egy darabka finomságért. Néhány kutya talán egy labdára, vagy egyéb játékra reagál, ezért figyelj arra, hogy a többi kutyát, melyek a te osztályodban vannak, ne zavard meg, pl. csipogó játékkal.

   Kiskutyádat ahhoz is szoktasd hozzá, hogy kölyökkorától engedje megmutatni a fogait, és ezt a lehető legkevesebb felhajtás nélkül tegye meg.

    Fiatalabb állatokhoz nyilvánvalóan több türelem kell. Nem tudnak olyan sokáig koncentrálni, mint az idősebb kutyák, ezért kezdetben kutyádtól ne várj túl sokat, de azért alkalmazz bizonyos fegyelmezést, hogy a ringben rendesen viselkedjen. Mire kutyád eléri a 12 hónapos kort, meglehetősen következetesen kell viselkednie.

    A Borderek szívesen dolgoznak, és égnek a vágytól, hogy örömet okozzanak, ami azon fajták egyikévé teszi őket, melyekkel a legkönnyebb dolgozni. Mindig beszélj kutyádhoz a körben, hogy jól érezze magát.

    Amikor először érkezel egy kiállításra, ismételd át a kutyáddal a tanultakat. Amikor a border collie-kat a gyülekező helyre szólítják, próbálj meg hallótávolságban állni, hogy meghalld, amikor a te számodat szólítják.

   Amikor belépsz a körbe, bizonyosodj meg arról, hogy a fojtóláncot jól tetted fel a kutya nyaka alá, hogy teljes mértékben irányítani tudd kutyád cselekvését. Ha a lánc túlságosan lent van a nyakon, nem tudod irányítani őt, akár ha úgy dönt, hogy vonszol téged a ringben, vagy úgy, hogy leszegi a fejét, és a földet szaglássza. Kutyádat olyan sebességgel vezesd körbe a ringben, amely kényelmes számára. A bíró látni akarja, hogy kutyád szépen, egyenletesen mozog, majd megmondja neked, hogy hol álljatok meg. Ilyenkor bizonyosodj meg arról, hogy a kutya a lehető legjobb benyomást kelti. Kutyád felvezetését valaki mással kell gyakorolnod, aki figyel téged, és megmondja, hogy a kutya milyen sebesség mellett kelt jó benyomást. Az is jó ötlet, ha figyeled az osztály előtted bírált kutyáit, hogy megtudd, minek a megtételére kéri a bíró a kiállítókat. Ez időt ad neked ahhoz, hogy fejbe előre kiterveld, hogy mit tegyél a bírálat alatt.

     Ha osztályodban sokan vannak, nem mindig szükséges, hogy kutyád minden pillanatban fess legyen, és a lehető legjobb benyomást keltse. Állandóan tartsd szemmel a bírót, és amikor befejezte az előtted lévő kutya bírálatát, amelyik elindul, hogy lefussa a háromszögét, készítsd fel a kutyádat, hogy jó benyomást keltsen. Ugyanezt az elvet alkalmazd akkor is, amikor a bíró befejezte kutyád vizsgálatát, és te visszamész a sorakozóhelyre. Amikor a bíró az osztályodban az utolsó kutyát vizsgálja, az előzőben leírtak szerint cselekedj, így amikor a bíró megfordul, hogy az osztály egészét lássa, kutyád készen álljon a vizsgálatra. Mindig tartsd szemmel a bírót, hogy teljes mértékben, tudatában légy annak, hogy a bíró minek a megtételét kéri tőled.

      Miután a bíró megvizsgálta a kutyádat, rendszerint arra kér téged, hogy fuss kutyáddal egy háromszöget. Kutyáddal feltétlenül egyenes vonalban távolodj el a bírótól, egy háromszög oldalai mentén, majd vissza a bíróhoz. Ha visszatértél a bíróhoz, kérésére menj a sor végére. Néha a bíró talán visszajön a sorhoz azzal a kéréssel, hogy egyes kutyákat vezessenek el tőle egyenes vonalban a ring másik végéig, majd egyenesen jöjjenek vissza, megint csak azért, hogy a bíró felmérje, hogyan mozog a kutyád.

      Miután a bíró az osztályban lévő valamennyi kutyát megvizsgálta, kérheti, hogy az egész osztály együtt menjen körben. Ügyelj arra, hogy kutyád ne menjen túl közel az előtted haladó kutyához. Ha egy lassúbb kutya van előtted, csak maradj hátra egy kicsit, és várj, amíg elfogadható távolság lesz előtted az induláshoz. Ne előzz kívül vagy belül, hacsak a bíró nem utasít erre. Rendszerint ebben az utolsó körben hozza meg végső döntését. Nem számít, hogy a bíró milyen helyezést ad a kutyádnak, ha jól viselkedik, és mindent megtesz, amit kértél tőle, feltétlenül jutalmazd meg. Ha esetleg nem te nyernél, ne felejts el gratulálni a győztesnek. 

    Sok türelem és rengeteg gyakorlat kell ahhoz, hogy bármely kutyát előkészítsük a kiállítási ringdresszúrára, mindig emlékezve arra, hogy ez a kutya számára ne kellemetlen, hanem élvezetes legyen. Egy boldog border élénk és fürge lesz, és kész arra, hogy örömet okozzon gazdájának.           

 

 Táplálás:

 

  A Border Collie közepes méretű kutyafajta, kifejlett egyedei súlya 15-23 kg. Eredete szerint és fajtájának fejlődése során mindig is a nyáj őrzése volt az alapvető feladata. Ha alaptermészetéből fakadó kiemelt aktivitásának nem tud elegendő területet találni, azaz nem dolgozik- már unalmában is-, sok bosszúságot okozhat a lakásban.

  A border collie napi több óra folyamatos munkára képes, akár több tíz kilométer lefutásával is. Egyaránt képes a gyors és a tartós futásra is. Ehhez az igen jelentős aktivitáshoz nagyon nagy mennyiségű energia-bevitelre van szüksége a szervezetnek, melyet a megfelelő táplálék adagolásával kell fedezni.

  A kölykök növekedése: A border collie kölykök igen gyorsan növekednek. Felnőtt kori nagyságát gyakorlatilag már 8-10 hónapos korára eléri, bár végső kifejlődése kb. 12-15 hónapos koráig tart. Általában kisebb annak az esélye, mint más nagyobb testű kutyáknál, hogy a gyors növekedés csontozati problémákat okoz, célszerű a border collie-nál is megfelelő óvintézkedéseket megtenni, mint például a heti súlyellenőrzés, a hirtelen gyarapodás elkerülése érdekében. A fejlődésben lévő csontokra nehezedő túl nagy súly deformitást okozhat.

   A border kölykök általában hyperaktív, igen nagy a mozgás igénye, és keveset alszik. A szükséges energiamennyiséget ezért ellenőrzött módon, de mindenképpen be kell juttatni a szervezetbe: napi 3 étkezés formájában 6 hónapos korig, majd 2 étkezés, az adagolási útmutatók igen szigorú figyelembe vételével.

Olyan táplálékot kell választani, melynek fehérjetartalma kb. 30%. A kölyök nagyon érzékeny a fehérjehiányra, ez a növekedés lelassulását, a megfelelő izomzat kialakulásának hiányát, vérszegénységet okozhat, vagy gyengébb ellenálló képességet fertőzések és a paraziták ellen.

   A növekedés időszakában a legnagyobb szerepe vitathatatlanul a kalciumnak van. Amennyiben nem éri el az 1,1-1,5%-ot a szárazanyag mennyiségére vetítve, ez komoly csontosodási problémát okoz. Ha a táplálék nem tartalmazza megfelelő mennyiségben a kalciumot, más ásványi anyagokkal együtt kiegészítésre szorul.

A border collie általában nagyon alkalmazkodó természetű, amely megnyilvánul étkezési szokásaiban is. Nagyon ritka, hogy elutasítja a kitálalt eledelt, ha viszont ez előfordul, nem kell órákra otthagyni előtte a tálat, inkább valamely neki kedves kísérővel (húslé, sajtkrém, stb.) kissé keverve célszerű megkeverni a szükséges tápot.

A felnőtt kutya: Mint a munkakutyáknak általában, a border collie is legalább napi két óra intenzív mozgást igényel. Szabadon tartani a kertben kevés, a számára nem elégséges, hiszen akkor egyedül érzi magát, szívesebben tesz minél hosszabb kirándulásokat gazdájával. Figyelemkészsége és tanulási hajlandósága kivételes, ritka alkalom az, amikor ő fárad ki először.

Nyáron, amikor a terelőkutyák általában is többet dolgoznak, és nagy a hőség szintén kimeríti az állatot, a többletenergia pótlásáról gondoskodni kell. A súly időszakonkénti ellenőrzése megfelelőalapot biztosít arra, hogy kell-e módosítani a napi tápadagot.

   Mint a munkakutyák általában ő is nagyon jól hasznosítja a szervezetébe kerülő zsír anyagokat, ezt az igen koncentrált energiaforrást. Amint az energiaszükséglet növekszik - például munka időszakában - célszerű egy nagyobb energiatartalmú és jobb minőségű eleség választása ahelyett, hogy a napi adagját növelnénk a korábban használt tápnak. Mivel a napi adag hirtelen mennyiségi növelése gyakran okoz hasmenést a kutyáknál.

Igen fontos az, hogy lehetőség szerint „magas emészthetőségű” tápot válaszunk. Ez azt jelenti, hogy az adott tápmennyiséget a szervezet sokkal jobban be tudja építeni, kevesebb a keletkező széklet mennyisége is. A legmagasabb emészthetőségű tápoknál a keletkező széklet legfeljebb 40-50 g, 100 g szárazanyag tápmennyiségre nézve.

   A szőrzet egészségét legjobban annak fényessége, tömöttsége mutatja meg. Ezt az alapvető zsírsavak megfelelő mennyiségben a szervezetbe juttatása révén lehet biztosítani. A növényi eredetű olajok és zsírok szerepe a legfontosabb ennek az egyensúlynak a kialakításában és megőrzésében.

Idős korú kutya: A border collie várható átlagos életkora 10-14 év. Az öregedés jeleit kb. 7 éves korától kezdődően fedezhetjük fel, ezek: kevésbé dinamikus mozgás, vékonyabb szőrzet, amely elveszti csillogását, csökkenő étvágy stb. Az idős korú kutya táplálékánál feltétlenül növelni kell a szervezetbe juttatott fehérje minőségét, de lehetőleg mennyiségi változtatás nélkül. A fehérje gátolja az izmok leépülését, és erősíti az immunrendszer ellenálló képességét.     

 

Helytelen etetés következményei:

                       

Egyébb kiállítási tudnivalók:

                                     

Szembetegségekről:

                       

               

Kutya fogazata és csontváza:

               

Pár szó a csípő és könyökizületi diszpláziáról (HD):

               

Szaporodásbiológia:

                       

               

Kutyatenyésztés célja és feladata:

       

/Forrás: Dr. Zöldág László:

Kutyagenetika és Örökletes Betegségek/

Standard

Terelési vizsga szabályzat

Kifutás: (outrun) MAX.PONTSZ.: 20 pont

A felvezető a startkarónál marad és a kutyát széles ívben akár jobbra, akár balra a birkák mögé küldi (legalább 10 állat), melyek kb. 100 m távolságra vannak. A kutyának kellően nagy ívben kell kifutnia, hogy ne nyugtalanítsa a birkákat és semmi esetre sem keresztezheti a középvonalat. Ez súlyos hibának számit és pontlevonással jár.

2. Felvétel (Lift) MAX.PONTSZ.: 10 pont

A birkák felvételének nyugodtan kell zajlania, első lépésüket a felvezető felé kell megtenniük.

3. Behozás (Fetch) MAX.PONTSZ.: 20 pont

A kutyának a birkákat a lehető legegyenesebb vonalban, nyugodt tempóban, a félúton található középső kapun keresztül kell a felvezetőhöz hoznia.

4.Hajtás (Drive) MAX.PONTSZ.: 30 pont

A kutya a birkákat a felvezetőtől távolodva, egy kb. 30 m-re található akadályt megkerülve vezeti vissza a felvezetőhöz, a lehető legegyenesebb vonalon.

5. Karám (Penning) MAX.PONTSZ.: 20 pont

Minden birkát a karámba kell terelni. Közben a felvezető nem engedheti el a kapun lévő kötelet és nem nyúlhat a birkákhoz sem kézzel, sem bottal, sem a kapuval.

ÖSSZPONTSZÁM : 100
Elégséges pontszám: 75 (minimum 60 pont, de a három vizsga átlagának 75 pontnak kell lennie)
Szintidő: 12 perc

A VERSENY RENDJE

Angliában a munkavizsga meglétét egyetlen sikeres (min. 60 pontos) vizsgához kötik, de ezen túl olyan szigorúak a feltételek, hogy csak nagyon kevés kiállitási border tud ennek megfelelni. Ezért azt javasolnánk, hogy Magyarországon egy kutyának 3-szor kelljen teljesítenie a 75 pontot (vagy min.60 pontot, de a három vizsga átlagának meg kell lennie a 75 pontnak -FCI előírás-) a munkavizsgához. (Ha valakink jobb ötlete van, nyitottak vagyunk mindenre) Mégpedig abból a megfontolásból, hogy a magyar kutyák (és gazdáik) terelőmunkája nem bírálható olyan szigorúan, mint az angoloké. Próbálunk kidolgozni egy olyan hibapont rendszert is, amely lehetővé tenné a legtárgyilagosabb pontozást (Ötleteket ide is várunk.)
Idáig a munkavizsgáról volt szó, de vannak elképzeléseink a versenyekkel kapcsolatban is. A Pálya ugyanolyan, mint a vizsgánál leiítak, de a magyarországi viszonyokhoz és a gazdák igényeihez igazodva, 4 osztályt javasolunk:

SZABAD STILUS
Lelkes amatőröknek, fiatal kutyáknak stb.
A gazda a kutyával együtt halad a pályán.

KEZDŐ OSZTÁLY
Jól irányítható kutyák részére.
A felvezető a kutyával együtt haladhat végig a pályán, de csak a kutyát irányíthatja, aktívan a nyáj mozgatásában nem vehet részt. Azért pontlevonás jár.
Behozás kb. 30 m-ről (Fetch)
Hajtás kb. 20 m-re (Drive)

KÖZÉPHALADÓ OSZTÁLY
A gyűjtő munkát valamilyen szinten művelő kutyák részére.
Ugyanolyan szabályok mellett, mint a haladó osztályban, de a felvezető elmozdulhat a startkarótól bizonyos feltételekkel. Kifutás, felvétel lásd haladóosztály, behozásnál a felvezető a startkarótól egyenes vonalban előre elmozdulhat. Karám lásd haladó osztály.

HALADÓ OSZTÁLY
A gyűjtő munkastílust profi módon művelő kutyák részére.
Minden, ahogy a terelővizsgánál leírtuk.

 FCI AGILITY VERSENYSZABÁLYZATA:

 


A -     Általános előírás

A nemzeti ebtenyésztő egyesületeknek (LAO) a hivatalos versenyeken az alábbi rendelkezéseket kell alkalmazniuk.

B-      Az FCI Agility-szabályzata

Bevezetés

Az  Agility egy, valamennyi kutya számára nyitott sportág.

Az Agility lényege, hogy lehetővé tegyük számukra  a különböző akadályok legyőzését, intelligenciájuk és fürgeségük  megvizsgálása  céljából.

Nevelő és sportszerű játékról van szó, amely többek között szociális összeegyeztethetőségük segítését szolgálja, és elősegíti a társadalomba való beilleszkedésüket.

A sportág megköveteli a kutya és a felvezető közötti jó összhangot, és a csoportban való kitűnő egyetértésben végződik.  Az is feltétel, hogy a résztvevők ismerjék a nevelés és az engedelmesség elemi alapjait.

Kategóriák

Három kategória (méretosztály)  van:

            S (kicsi)           :           35 cm-nél kisebb marmagasság

            M (közepes)    :           35 -cm - nél nagyobb, 43 cm-nél kisebb marmagasság

 L (nagy)           :           43 cm-nél nagyobb marmagasság

 

Pályák

A pálya különböző akadályokból áll, amelyek elhelyezésük szerint a pálya menetét többé-kevésbé bonyolulttá és többé-kevésbé gyorssá teszik.

1)         Általános

*          Az Agility-pálya felépítéséhez szükséges területnek legalább 30 x 40 m-nek kell lennie.
Az útvonal felépítéséhez szükséges terület 20 x 40 m. Két pálya (két útvonal) felépítésénél ajánlatos a kettő között egy zárt elválasztás

                        létesítése, vagy a pályák  kb. 10 m távolságban való felépítése.

            *          A pálya tényleges hossza 100 - 200 m, és vizsgafokozatok szerint 12 - 20 akadályt foglal magában, ebből legalább 7 ugrás (akadályok, fal,

                        abroncs). Egy standard vizsgamenetnek 10 akadályt kell tartalmaznia.

            *          A  kettős akadályok teljes mélysége: S kategória: 30 cm; M: 40 cm; L: 55 cm.

            *          A kombinációs ugrások max. három, egy akadálynak számított akadályból állnak.

Minden akadályt külön értékelnek. Az egységek közötti távolság min. 4,50 m, max. 7 m.
Ezek a kombinációs ugrások csak rúdakadályokból állhatnak.

            *          Két egymást követő akadály között a távolság min. 5, max. 7 m

2)         A pálya sorrendje

A pálya menete teljesen a bíró fantáziájától függ, de legalább két irányváltást kell tartalmaznia. A vizsga kezdete előtt a bíró meggyőződik a szabályszerűségről és a rendelkezésre álló eszközök számáról. Ha ezek megfelelnek a szabványnak, felépítés céljából átadja pályatervét a rendezőnek.

A felépítés után a bíró ellenőrzi azt, és pontosan felméri a pályát. A jól átgondolt pálya lehetővé teszi a kutya számára, hogy a pályát könnyen és simán kidolgozza. A cél a kutya ellenőrzött és kiegyensúlyozott, a megadott sebességgel való átvezetése a pályán a hibák elkerülésével. Ajánlatos állandóan változtatni a pályatervet, hogy elkerüljünk mindenféle gépiességet a kutyában.

3)         A verseny lefolyása

Tilos az edzés a pályán. A felvezetők kutyáik nélkül bejárhatják a pályát a vizsga kezdete előtt. A vizsga kezdete előtt a bíró összegyűjti  a versenyzőket, hogy ismertesse velük a vizsga részleteit, a standard időt és a maximális időt. Ugyanakkor emlékezteti őket a  versennyel kapcsolatos előírások betartására.

a)         A standard pályaidő  megválasztása

A pálya standardideje meghatározásának alapja a méter/sec-ben megállapított sebesség. Ez a választás a vizsgára előirányzott teljesítményfokozat, a pálya nehézségi foka és az (időjárás által okozott) talajminőség figyelembevételével történik. 

A pálya standard idejét (mp-ben) úgy kapjuk meg, hogy a pálya hosszát elosztjuk a mozgás sebességével (m/sec-ben).

Példa:150 m hosszú pálya és 2,5 m/sec előre megadott mozgási  sebesség esetén a pálya standard ideje 150: 2.50 = 60 másodperc.

b)         A maximális  pályaidő  meghatározása

A bíró a pálya maximális idejeként általában a standard idő kétszeresét adja meg. 60  másodperc standard idő esetén a maximális pályaidő 120 másodperc. Ha a bíró más faktort választ, ez nem lehet kevesebb, mint a standard idő 1,5-szöröse.

c)         A vizsgák menete

A felvezető a starthoz megy, a  kutyát  fekve, ülve  vagy állva  a startvonal mögött kell elhelyezni.(időkioldó vonal - elektronikusan vagy kézzel mérve). A pórázt és a nyakörvet le kell venni. A vizsga alatt ezeket a kutya biztonsági okokból nem viselheti. A vizsga alatt a felvezető semmit sem tarthat a kezében. A felvezető a pályán bárhol elhelyezkedhet. A felvezető a bíró utasítására hangjelet ad a kutyának a starthoz. Az időmérés akkor kezdődik, amikor a kutya átlépte a "startvonalat", vagy elfut mellette.

Az egész pályán különböző hang- és kézjelek megengedettek. A felvezető gondosan ügyel arra, hogy a kutya a számozott előírás sorrendjében győzze le az akadályokat. Attól kezdve, hogy a startnál megadta a kutyának a hangjelet, egészen a célig, a felvezető nem érintheti meg a kutyát vagy az akadályokat. A felvezető nem csúszhat az akadályok alá, és nem ugorhatja át az azokat. A vizsga és az időmérés akkor fejeződik be, ha a kutya átlépte a "célvonalat". A felvezető visszateszi a pórázt a kutyára, és elhagyja a pályát.

Akadályok

Az F.C.I. által elismert akadályok a következők:

Rúdakadályok ( magasugrók )
Viadukt vagy a fal

Ferde fal (  „A” palánk )

Futóléc ( palló )

Hinta Abroncs ( karika )

Asztal

Szlalom

Távolugrás

Rugalmas alagút

Szilárd alagút

Az akadályok nem jelenthetnek semmilyen veszélyt a kutya számára, és (méreteikben) meg kell felelniük az alábbi leírásoknak és a mellékelt ábráknak.

Rúdakadályok


a) Egyszerű akadály:

Magasság:

L kategória:  55 - 65 cm. - M: 35 - 45 cm. - S: 25 - 35 cm. Minimális szélesség: 120 cm.

Az akadályokat különbözőképpen lehet megszerkeszteni, pl. rudakkal (fém vagy műanyag nem ajánlatos) kitöltött vagy áttört, kefékkel ellátott területekkel. Fent minden felület lelökhető rúddal záródik.

b) Kettős akadály:

Két egyszerű akadályt (mint az a) pontban, de kizárólag rudakkal) egymás mellé kell tenni egy kettős akadály kialakítása céljából. A rudakat növekvő rendben kell elhelyezni, 15-25 cm magasság-különbséggel. A legmagasabb rúd leghátul van.
Az  L kategóriánál: 55 - 65 cm. - M: 35 - 45 cm. - S: 25 - 35 cm.

A teljes mélység nem haladhatja meg a következőket: L: 55 cm. - M: 40 cm. - S: 30 cm.
 

A viadukt és a fal:
Magasság: L: 55 - 65 cm. - M:  35 - 45 cm.- S: 25 -35 cm.

Minimális szélesség: 120 cm, kb. 20 cm vastag. Kitöltött terület, amelyen 1-2 alagút formájú nyílás van. A fal tetejére lelökhető elemeket kell tenni fektetett C formájában.   

Az asztal:

Felület: Min. 90 x 90 cm , max. 120 x 120 cm. Egy elektronikus időmérő készülék (5 mp után hallható jel) beépíthető az asztal felületébe, az asztal mind a négy oldalán 10 cm szabadon hagyásával. Az asztalnak stabilnak (billenésmentesnek) és csúszásmentes felületűnek kell lennie.

Magasságok: L - 60 cm; S és M - 35 cm.

A futóléc ( palló ):                

Magasság: Min. 120 cm , max. 135 cm.

A futólécek szélességének 30 cm-nek kell lennie. Az elemek hossza nem lehet kevesebb, mint 3,60 m, és nem lehet több, mint 4,20 m.

A rámpákat 20 mm széles, 5-10 mm magas, lekerekített, szabályos (25-cm-es) közönként felerősített lécekkel kell ellátni a felmászás megkönnyítése és a csúszás megakadályozása céljából.

A kontaktzónákig 10 cm-es távolságnak kell lennie. A rámpák alját a talajtól mért 90 cm-es hosszúságban (a felső oldalon és a keskeny oldalakon) különböző színnel  kell befesteni a

"kontaktzónák" jelzése céljából.

A hinta:
Szélesség: 30 cm. Hosszúság: min. 3,65 m, max. 4,25 m. A középtengely magassága a palló talajtól mért magasságának 1/6-a.

Példa: Hosszúság = 365 cm / magasság  60 cm;  425 cm-es hosszúság esetén a magasság 70 cm. A kontaktzónákat, mint a futólécnél, mindig 90 cm-ig színnel ki kell emelni. Mászólécek nem megengedettek. A hintának  stabilnak és csúszásmentesnek kell lennie. A hintának jól kiegyensúlyozottnak kell lennie (nem túl gyorsnak, nem is túl lassúnak), hogy a kis kutyák számára is lehetővé tegye a problémamentes mozgást. 

A hintának a felső végén elhelyezett 1 kg-os súly esetén 3-4 másodpercen belül a talajig kell billennie. Ezt a billenést egy ellensúly alkalmazásával lehet elérni.

A ferde fal ( „A” palánk ):                

A fal  két, A-betű formájú elemből áll.

Szélesség legalább 90 cm trapéz alakban, a fel-és lemenetben 115 cm-re növelhető. A talajtól mért legmagasabb pont az L kategóriában 1,90 m 90°-os szöggel.
Az S és M kategóriánál a magasságot nyitás útján 1,70 m-re csökkentik.

A rámpákat 20 mm széles, 5-10 mm magas, lekerekített lécekkel kell ellátni, melyeket szabályos, 25 cm-es közökben erősítenek fel a mászás megkönnyítése és a csúszás megakadályozása céljából. Az utolsó lécnek a kontaktzónától 10 cm-re kell lennie. A rámpák alsó részét a talajtól mért 1,06 m-es hosszúságban  különböző színnel kell befesteni a kontaktzónák  jelzése céljából.           

A ferde fal teteje nem jelenthet semmilyen veszélyt a kutyák számára. Ha szükséges, itt gumi oromlécet kell alkalmazni.

A szlalom:                 

A szlalom  8, 10 vagy 12 rúdból állhat, melyek 1,00 - 1,20 m magasak, átmérőjük 3-5 cm, és 50-65 cm-re vannak egymástól. A szlalom-rudaknak vastagfalú, merev anyagból kell készülniük. (A szlalom-rudakat a Világbajnokságon egymástól 60 cm-re kell elhelyezni).

A rugalmas alagút:

A belső átmérő  60 cm. A  hossza rugalmas, 3 - 6 m, hogy egy vagy több ív kialakítható legyen.

A zsákvászon-alagút :

A bejárat  90 cm hosszú, 60 cm széles  és 60 - 65 cm magas szilárd konstrukcióból áll.

A kijárat előre megadott,  2,50 - 3,50 m hosszú puha anyagból (szövetből) készül, átmérője 60 - 65 cm. Ha a kijárat rögzített, a karók egymástól legfeljebb 50 cm-re lehetnek,  hogy minden kutya számára egyformán lehetővé tegyék a zavartalan kilépést.

Az abroncs: ( karika ):                      

A nyílásátmérő legalább 38 cm és legfeljebb 60 cm. A nyílás középpontjának a talajtól mért távolsága: L: 80 cm; M és S: 55 cm.

Az abroncs alsó, belső részének biztonsági okokból zártnak kell lennie. Az abroncs magassága láncrendszer segítségével igazítható,  merev rögzítőrendszerek  nem megengedettek. A stabilitás érdekében a talajtámaszok hossza kb. az abroncs felső pereméig mért magasság 1,5 szeresének felel meg.

A távolugrás:            

2 - 5, egyenletesen elosztott és növekvő sorrendben felállított, 0,40 -1,50 m hosszú ugrást eredményező elem, a legalacsonyabb, 15 cm-es egységet az elején kell felállítani, a legmagasabb elem magassága 28 cm.

L: 1,20 - 1,50 m  (4 - 5 elem)

M:  70 -    90 cm (3 - 4 elem)

S:    40 -    50 cm ( 2 elem)

Az elemek szélessége legalább 120 cm. A mélység elemenként 15 cm, kissé emelkedő. A négy sarkot legalább 1,20 m-es karókkal kell jelölni, és fent védőborítással kell ellátni. A karók csak határolók, és nincsenek összekötve az elemekkel.

Start/ cél:                  

A startot és a célt rudak és/vagy fénysorompók jelzik. Ezeket az akadálytól max. 1,00 m távolságban lehet felállítani. A jelölésnek az ugrásszélességtől jobbra és balra mindig 50-50 cm-re kell lennie. A startnál és a célnál a kutya számára elegendő helynek kell lennie (mindig legalább 6 m).

 

Bírálatok

Egyetlen versenyző sem vitathatja a bíró döntéseit, mivel azok visszavonhatatlanok.

1) Általános

A cél az, hogy rávegyük a kutyát arra, hogy az összes akadályt az előírt sorrendben, hibamentesen és a standard időn belül  győzze le. A standard időt  azonban csak előírás, és a sebesség nem lehet a fő kritérium. Az Agility  ügyességi,  nem pedig gyorsasági futam.

Egyforma eredmények esetén  azt a kutyát kell előnyben részesíteni, amelyik a legkevesebb hibát követte el az akadályokon. A legjobb időt a sorolásnál csak akkor veszik figyelembe, ha az  akadályokon elkövetett hibák száma megegyezik. Ha véletlenül az összes hibapont (pálya + időhibák) pontosan ugyanaz, a bíró kérheti e versenyzők pótfutását, hogy elvégezze a sorolást.

Büntetőpontok

Kétféle büntetőpont alkalmazandó:

            *          büntetés a pályán elkövetett hibákért

            *          büntetés a standard idő túllépéséért

Büntetőpontok

a) A standard idő  túllépése: 1,00 hiba (1 hibapont) másodpercenként.

b) Általános hibák:

*          A  felvezető nem mehet át a startot és/vagy célt jelölő karók között, ha mégis megteszi, 

            5 ponttal büntetik, ezenkívül az időt az áthaladásánál kezdik számolni.

*          Ahányszor a forduló során a kutya érintése miatt előnyt szerez, annyiszor 5 ponttal kell büntetni a felvezetőt.

*          Ha a felvezető szándékosan megérint egy akadályt, mindannyiszor 5 ponttal kell büntetni.

c)         Az akadályoknál elkövetett hibák

            Minden hibát 5 ponttal büntetnek.

*          A feldöntés (verés) :  Hiba, ha egy akadály bármelyik része eldől, mielőtt a kutya kidolgozta volna a következő akadályt.

*          A megtagadás:  Ez a hiba a következőkre vonatkozik: a kutya megállása az akadály előtt, megállás a pályán, vagy az oldalirányú kitörés, hogy az akadályt elkerülje, valamint az  akadály mellett való elhaladás/elfutás, a távolugráson való átsétálás, vagy ha egy  kutya fejét vagy egyik mancsát bedugja az alagútba, majd visszahúzza.

            Kötelező  kontaktzónák

            A ferde falon, a  hintán  és a futólécen a kutyának legalább egy mancsát a kontaktzónára  kell  helyeznie; ez a fel- és lemászásra egyaránt vonatkozik.

            Minden hibát 5 ponttal büntetnek.

A megtagadásokat azonnal korrigálni kell, ha ez nem történik meg, kizárásra kerül sor. Ugyanez vonatkozik a szlalomnál elkövetett hibára is. Az akadálynál egy rúd feldöntése vagy egy kontaktzóna kihagyása miatt hibapontokat adnak, de a  futást nem kell megszakítani vagy korrigálni, hanem folytatni kell.

d)         Specifikus hibák egy akadálynál:

*          Az asztal

                                                           B

            A kutya iránya:                 A     ¨      D

                                                           C

A kutyának az A futási irányból vagy a B vagy C oldalról az asztalra kell ugrania, és  5 másodpercig ott kell maradnia  bármilyen  helyzetben, amely a várakozási idő alatt változtatható is. A számlálás akkor kezdődik, amikor a kutya az asztalon van.

Ha a kutya az 5 másodperc letelte és a bíró utasítása előtt elhagyja az asztalt, ezt 5 hibaponttal büntetik, és a számlálást újra kell kezdeni, különben a következő akadálynál kizárják.

Ha a kutya elmegy az asztal mellett, és a D oldalról ugrik fel, akkor ez megtagadás, de nem vonja maga után a kizárást az akadály rossz oldalról való vétele miatt. Ha a kutya a felugrásnál lecsúszik az asztalról, ezt 5 hibaponttal büntetik, és vissza kell mennie az asztalra, bármely oldalról - itt is meg kell ismételni az 5 másodpercet. Kizáráshoz vezet, ha a felvezető bekapcsolja az elektronikus időmérőt.

*          A futóléc

            Az a kutya, amely leugrik az akadályról, mielőtt négy mancsával érintette volna a lemenő részt, egy megtagadást kap = 5 pont.

*          A hinta

            Azt a kutyát, amely leugrik a hintáról, mielőtt átment volna a hinta tengelyén, egy megtagadással büntetik = 5 pont. A hintának érintenie kell a talajt, mielőtt a

            kutya leugrik róla, különben 5 hibapontot kap.

*          A ferde fal

            Azt a kutyát, amely leugrik a ferde falról, mielőtt négy mancsával érintette volna a lemenő részt, egy megtagadással  = 5 pont büntetik.

*          A szlalom

A szlalom kezdetén az első rúd a kutya bal oldalán, a második a jobb oldalán van, és így tovább. Minden helytelen belépést egy megtagadással kell büntetni. A további hibákat  összesen  csak  egyszer,  5  hibaponttal  büntetik. A kutyát a hiba kijavítása céljából vissza kell vezetni a hibás helyre. Ha a kutya rossz oldalon hagyja el a szlalomot vagy nem fejezi be, hanem a következő akadályhoz megy, vagy több mint két rudat ellenkező irányban fut, ez kizárás.

*          A távolugrás

            Az akadály elemeit növekvő vonalban kell elhelyezni egy 0,40 - 1,50 m mélységű ugráshoz.

            "S" kategória:   40 -  50  cm (2 elem)

            "M" kategória:  70 -  90  cm (3 - 4 elem)

            "L" kategória:         120 - 150 cm (4 - 5 elem)

A túlfutást, a széltében való átugrást és ezáltal  a teljes akadályon való át nem haladást egy megtagadással (5 hibapont) büntetik.

Az egyik elem feldöntését, az egyik vagy mindkét mancsnak az elemek között a földre helyezését egy hibával kell büntetni (5 hibapont). Az ugrás közben való érintést nem értékelik.

*          A  kombináció

            A hibákat és megtagadásokat itt ugyanolyan formában kell értékelni, mint pl. más akadályoknál is.

*          A  kombinációs akadály két vagy három akadállyal.

A kombináció két vagy három akadályból áll (nyitott akadályok ledobórúddal), melyeket azonban egymástól függetlenül bírálnak. A megtagadásokat és/vagy hibákat mindegyik akadálynál összeadják. Egy akadály megtagadása esetén az egész kombinációt újra kell kezdeni. Ha ez nem történik meg,  az  kizáráshoz vezet. Az  akadályokat egyenes vonalban vagy bármely más variációban fel lehet állítani. Kombinációs akadályt egy útvonal folyamán csak egyszer lehet elhelyezni.

Hibák, amelyek kizárást vonnak maguk után

.           Helytelen viselkedés a bíróval szemben

.           Kutyájának bántalmazása

.           A maximális pályaidő  túllépése

.           Az egész pályán való harmadik megtagadás esetén

.           Az akadályoknak nem a megadott sorrendben való kidolgozása

.           Egy akadály elnézése (kihagyása)

.           Egy akadály rossz irányban való vétele (Ez a szlalomnál is hasonlóképpen érvényes,

            ha a kutya egymásután több mint két rudat visszafelé vesz)

.           A felvezető kihagy egy akadályt, vagy túlfut rajta

.           A felvezető elindítja az asztalon lévő elektronikus időmérőt, ha ilyet használnak

.           A felvezető valamit tart a kezében

.           A felvezető  visszahelyezi a kutyát a startvonalra, miután az már átlépte a

            startvonalat (kivéve, ha erre a bíró adott utasítást)

.           Ha nyakörv van a kutyán

.           Megállás a pályán (kivéve, ha erre a bíró adott utasítást)

.           A kutya ürít, elhagyja a kört vagy kikerül a felvezető ellenőrzése alól

A kizárás automatikusan a kutya diszkvalifikálását és a pálya azonnali elhagyását vonja maga után. A kizárást a bírónak síppal stb. világosan jeleznie kell.

Minden váratlan körülményről a vizsgabíró dönt, és ezek visszavonhatatlan, ténybeli döntések.

A vizsgabírónak természetesen a verseny elejétől a végéig egységes, egyformán elnéző vagy szigorú intézkedéseket kell tennie.

 

VIS MAJOR

A felvezető közreműködése nélkül történt incidens esetén - ledőlt rudak, a zsákvászon alagút összekuszálódása - a bíró megállíthatja a felvezetőt, és természetesen az időt is.

Amikor az akadályt ismét szabályszerűen felépítették, a bíró újraindítja az időt és a kutyát onnan, ahol megállt.

Minden előzetesen kapott hibapont érvényes marad.

Értékelések /kitüntetések

A vizsgákon a következő értékelések alkalmazandók:

            .           0 - 5,99 összes hibapont                      KITŰNŐ

            .           6 - 15,99 összes hibapont                    NAGYON JÓ

            .         16 - 25,99 összes hibapont                   JÓ

           .          több mint 26 összes hibapont                ÉRTÉKELÉS NÉLKÜL

Összes hibaponton az akadályoknál kapott hibapontoknak, a pályán való megtagadásoknak és a standard idő túllépésének összegét kell érteni.

Feljebb kerülés az egyes Agility-fokozatokba

Az Agility 1. fokozatból a 2. fokozatba, a 2.-ból a 3.-ba való feljebb kerülésre akkor kerül sor, ha a kutyának két különböző vizsgabíró háromszor adott "Kitűnő" minősítést három hibátlan futam esetén.
 

Az "FCI-AGILITY-BIZONYÍTVÁNY"--t minden kutya megkapja, amely három hibátlan futamot ért el két különböző elismert bírótól kapott "Kitűnő" minősítéssel a LAO által elismert A1 versenyeken.

Lehetséges a 3. fokozatból a 2. fokozatba,  és a 2. fokozatból az 1. fokozatba való lejjebb kerülés, ez azonban az egyes nemzeti egyesületek belátásától függ. 

Helyezés

A helyezés a következők figyelembevételével történik:

1)         A büntetőpontok összege ( hibák és megtagadások a  pályán + idő-büntetések)

2)         Azonos összbüntetés esetén  a pályán a legkevesebb hibát elkövető kutya lesz az első.

3)         Azonos összbüntetések  és azonos  pályahibák esetén a  gyorsabb kutyát kell előnyben

            részesíteni.

Példa: 60 mp-es standardidő esetén

_______________________________________________________________________

Startsz. Hibapontok     valós idő          Időhibák          Összes hibapont           Helyezés____

 7         5                      58,71               0,00                 5,00                            3

18        5                      57,25               0,00                 5,00                            2

 4         0                      68,32               8,32                 8,32                            4

15        10                    59,17               0,00               10,00                            6

 2         5                      65,00               5,00               10,00                             5

12        0                      65,00               5,00                 5,00                            1                     

________________________________________________________________________

 

Verseny megrendezése

Azoknak a kluboknak, amelyek Agility-vizsgákat / Jumping-versenyeket szeretnének rendezni, a következőket kell teljesíteniük:

1)         Egy min. 20 x 40 m-es terület, melynek olyan minőségűnek kell lennie, hogy az  ne  jelentsen veszélyt a pályán  sem  a  felvezető, sem a kutya számára

            (pl. ne legyenek üvegcserepek, szögek, egyenetlenségek  stb.)

2)         Egy, a nemzeti egyesület által kinevezett  és az  FCI  által  jóváhagyott vizsgabírót kell szerződtetni, hogy a jelen rendelkezések szerint bíráljon.

3)         A  verseny zökkenőmentes lebonyolításához szükséges személyek rendelkezésre bocsátása az alábbi felsorolás szerint:

-          1 bírósegéd, akinek segítségével a bíró számára adott a lehetőség, hogy a kutyát a pályán  figyelemelterelés nélkül, megszakítás nélkül figyelje. A bírósegéd feljegyzi a bíró által adott hibapontokat.

-          2 időmérő (1 hivatalos időmérő és a második a biztonság kedvéért), akiket megbíznak a korrekt  kivitelezéssel.

-          2 felszerelés-felelős azzal a feladattal, hogy az eldőlt akadályokat felállítsák, és a zsákvászon-alagutat minden áthaladás után kifeszítsék.

-          legalább 2 titkár, feladatuk: az eredmények felvezetése a bírálati lapra, a helyezések elvégzése és a teljesítményfüzetek kitöltése.

-          1 belépési ellenőr a körben, akinek feladatai közé tartozik a versenyzők  előirányzott   start-sorrendben  való előkészítse és a vizsga flott menetének biztosítása.

-          Egy 6 főből álló csapatot kell előirányozni az akadályoknak a bíró utasítása szerint való felépítésére és  áthelyezésére (pályaépítésre).

A versenyekre bocsátás általános feltételei

A versenyeken a  következők vehetnek részt:

a)         Az FCI által elismert,hivatalos Agility-vizsgákon/Jumping-okon, melyek az FCI

            Agility-bizonyítvány elismerése és a nemzeti vizsgákra, valamint az FCI Agility - Világbajnokságokra való kiválasztás szempontjából fontosak.

            Az összes fajtához tartozó, 18 hónapnál idősebb, egy, az FCI által elismert törzskönyvbe bevezetett kutya, melynek tulajdonosa/felvezetője egy, az

            FCI-hez csatlakozott nemzeti egyesület egyik klubjának tagja.

            A versenyzőknek rendelkezniük kell egy, nemzeti egyesületük által kibocsátott teljesítményfüzettel vagy engedéllyel, amely valamennyi versenyeredményüket

            tartalmazza..

b)         Nem elismert Agility-vizsgákon

Minden 18 hónapnál idősebb kutya, törzskönyvvel vagy anélkül; azonban azonosíthatóknak kell lenniük (tetoválás vagy mikrochip), a  tulajdonosoknak/felvezetőknek pedig egy, az FCI-hez csatlakozott nemzeti egyesület egyik klubja tagjainak kell lenniük.

A vizsgákon nem vehetnek részt:

            - vemhes szukák

            - tüzelő szukák

            - nyilvánvalóan beteg vagy sérült kutyák.         

Minden, veszettség által fertőzött körzetből jövő vagy oda menő kutyának érvényes, veszettség elleni oltási bizonyítvánnyal kell rendelkeznie.

Külföldi résztvevőknek, felvezetőknek/kutyáknak igazolniuk kell, hogy egy, az FCI-hez csatlakozott nemzeti egyesület tagjai, és hogy hazájukban versenyeznek a hivatalos vizsgákon.

A versenyzőktől elvárják a megfelelő ruházatot.

Mindenféle állatvédelemmel ellentétes bánásmódot szigorúan büntetni kell, és ez a felvezető ellen indítható további jogorvoslatoktól függetlenül a versenyből való azonnali kizárást vonja maga után.

A rendező egyesület saját belátása szerint dönt a résztvevők felvételéről vagy elutasításáról.

VIZSGÁK / KATEGÓRIÁK és FOKOZATOK

Kétféle versenyt lehet rendezni:

            1          az FCI által elismert hivatalos Agility-vizsgák

            2          nem elismert Agility-versenyek

 

Három kategória van:

            S (kicsi), M (közepes) és L (nagy).

 

Megjegyzés:     A kutyák csak egy kategóriában indulhatnak. Az S és M munkakategóriában versenyző kutyák lemért marmagasságát  a teljesítményfüzetbe való bevezetéssel kell igazolni. Ezt a mérést egy FCI által elismert fajta-, vagy Agility-bíró végezheti, aki a teljesítményfüzetbe való bejegyzést aláírásával igazolja.

I. Hivatalos, az FCI által elismert "Agility-vizsgák"

Csak a 18 hónapnál idősebb, nemzeti ebtenyésztő egyesületük által kibocsátott teljesítményfüzettel vagy engedéllyel rendelkező kutyák számára nyitott.

Két hivatalos osztály van:

            - Agility - beleértve a kontaktzónákat

- Jumping - a kontaktzóna-szerek és az asztal kivételével, kivéve, ha a startnál használják, mely esetben nem számít akadálynak.

A hivatalos osztályok három fokozatra oszlanak:

a)         Agility (A 1) / Jumping (JP 1)

Ebben az osztályban csak eddig munkaeredmény nélküli kutyák indulnak, és addig maradnak ebben az osztályban, amíg el nem érték a következő, magasabb munkaosztályba való feljebb kerülést.

b)         Agility (A 2) / Jumping (JP 2)

Ebben az osztályban csak olyan kutyák indulhatnak, amelyek igazolni tudják, hogy az A1-ben a nemzeti egyesületük által elismert vizsgákon már két különböző, az FCI által elismert munkabírótól  háromszor kitűnő minősítést kaptak három hibátlan A 1 futamért, és a következő, magasabb osztályba való feljebb kerülést még nem érték el.

c)         Agility (A 3) / Jumping  (JP 3)

Ebben az osztályban csak olyan kutyák indulhatnak, melyek igazolni tudják, hogy  az  A 2-ben a nemzeti egyesületük által elismert  vizsgákon már két különböző, az FCI által elismert munkabírótól  háromszor  kitűnő minősítést kaptak három hibátlan A 2 futamért.

Az alacsonyabb osztályba helyezés  lehetséges, és  a nemzeti  egyesületek belátásától függ.

Megjegyzés

Az Agility 1 osztályban a vizsgabíró belátásától függ, hogy a kutyának mely kontaktzóna-szereket kell kidolgoznia. Ezen a pályán természetesen legfeljebb háromszor lehet a kontaktzónákon végzendő munka.

Az Agility 2. és 3. fokozatban pályánként max. 4 kontaktzóna megengedett, a szerek kiválasztása szintén a vizsgabíró feladata. A kontaktzóna-szereket nem lehet sem a startnál, sem a célnál elhelyezni.

Egy pályán belül a szlalomot csak egyszer lehet lefutni.

Az abroncsot és a távolugrást a pályán egyenes vonalban kell elhelyezni.

Az Agility /Jumping 1, Agility /Jumping 2 és az  Agility /Jumping 3 között a különbség a következő:

            - a pálya hossza és nehézségi foka

            - a standard idő meghatározásához választott mozgási sebesség 

Az összes kategóriára - S, M  vagy L - ugyanazon előírások érvényesek, azonban az akadályok különböző magassága és adott esetben az ugrásmélységek figyelembevételével.

Az elismert vizsgákon kapott eredményeket bevezetik a teljesítményfüzetbe vagy az engedélybe, és lehetővé teszik a nemzeti bajnokságokon és a világbajnokságokon való részvételt, amennyiben a rendező/küldő nemzeti ebtenyésztő egyesületek megfelelő követelményprofilja teljesül.

II. Nem  elismert  vizsgák- és Jumping

Ezeket az egyes országok kezdeményezésére bízzák. Ezeket a nem elismert vizsgákat e szabályzatnak megfelelően kell megrendezni, ugyanez vonatkozik a Jumpingra is, természetesen asztal és kontaktzóna-szerek nélkül. és a felvezetők biztonságát. A nem elismert vizsgák jegyzése standard vagy specifikus lehet, mindig a kiírás szerint. A vizsgabírónak a futam előtt ismertetnie kell a szabályokat. A rendező egyesület a nem elismert vizsgák számát a rendelkezésre álló időnek és a résztvevők számának figyelembevételével határozza meg.

C - FCI-Agility-Világbajnokság

1. Rendezés

Az  Agility-Világbajnokságot évente rendezik meg. A győztes "Agility-világbajnok"-címet kap.

A Világbajnokság megrendezésére pályázó nemzeti egyesületeknek a tervezett időpont előtt öt évvel kell benyújtaniuk kérelmüket az FCI-Agility-Bizottság elnökének. Az Agility-Világbajnokság rögzített időpontjaként október hónapban az első teljes hétvégét kell számításba venni.

Az ettől való eltérések az FCI-Agility-Bizottság beleegyezését igénylik.

A megrendezésre vonatkozó kérelemnek a következő adatokat kell tartalmaznia:

            .           A pályázó nemzeti egyesület neve

            .           A rendezvény tervezett helye

            .           A Világbajnokságra számításba vett csarnok leírása és térképe

            .           Az érvényes előírások szerint az FCI-Agility-Világbajnokságok

                        megrendezéséhez  szükséges  további követelmény igazolása

Az FCI-Agility-Világbajnokságot az Agility-sport csúcsrendezvényének és e sport csúcstalálkozójának is nevezhetjük. Ennek megfelelően magas követelményeket támasztanak a világbajnokságot vendégül látó nemzeti egyesülettel szemben, melynek azt méltó keretek között kell megrendeznie.

Ez megfelelően már a nemzetek és hivatalos képviselőik meghívásánál kezdődik, és a rendezvény egész lefolyása alatt gondosan be kell tartani.

Különös gondot kell fordítani a hangosbemondó-berendezésre is, amelyen keresztül versenyzőket a rendezvény teljes lefolyása alatt lelkesíteni kell, ami szükséges a rendezvény sikeréhez. A rendező nemzeti egyesület felelős az összes sajtómunkáért, és biztosítania kell a kapcsolatokat a rádióval, a televízióval és a sajtóval, hogy a rendezvénynek megfelelő publicitást adjanak e sport támogatásához.

A rendező nemzeti egyesület viseli a teljes pénzügyi kockázatot. Az FCI-vel szemben a nemzeti egyesület a felelős tárgyalópartner. A nemzeti egyesület legkésőbb 6 hónappal a rendezvény időtartama előtt meghívja a nemzeteket, közölve a nevezési határidőt és a résztvevők maximális számát.

Az FCI-Agility-Bizottság kijelöl egy felelőst, akit megbíz az előírások betartásának és az érvényes FCI-Agility-szabályok  alkalmazásának felügyeletével. Ő a Bizottságot képviseli, és a rendezők kötelesek átadni neki a rendezvény programját.

2.  Az FCI-Agility-Világbajnokság vizsgái

a) 2 egyéni verseny

            1 Agility-pálya - kontaktzóna-szerekkel és egy elektronikus időmérővel ellátott asztallal.

            1 Jumping-pálya - kontaktzónák és asztal nélkül, kivéve, ha ez a startnál van, ahol nem számít akadálynak.

A pályák a hivatalos akadályokat foglalják magukban. A két versenyen elért eredmények összege adja a győztest, akinek odaítélik az FCI-Agility-Világbajnok címet.

Az első helyezettek eredményének  (idő és/vagy hibák összege) abszolút egyenlősége esetén harmadik futamot kell tartani.

b) 2 csapatverseny

            1 Agility-pálya - kontaktzóna-szerekkel és egy elektronikus időmérővel ellátott asztallal.

            1 Jumping-pálya - kontaktzónák és asztal nélkül, kivéve, ha ez a startnál van, ahol nem számít akadálynak.

Minden résztvevő ország küldhet egy három kutyából álló csapatot mindegyik kategóriában. A pályák az elismert akadályokat foglalják magukban.

Mindegyik csapat 3 kutyájának két eredményét (Agility és Jumping) összeadják, hogy megállapítsák a győztes csapatot.

A mindenkori kategória győztes csapata megkapja az "Agility-világbajnok"-címet.

Úgynevezett fehér kutya:  Minden hivatalos verseny kezdete előtt és a standardidőnek a vizsgabíró által való meghatározása után egy ún. fehér kutya versenyen kívül végigfutja a pályát. Ez valamennyi kategóriánál előírt.

3. Nevezések

Minden, az FCI-hez csatlakozott nemzeti egyesület (és minden kooperációs partnerük) számára megengedett, hogy a Világbajnokságra a következő résztvevőket küldjék:

            Egyes verseny (egyéni) - 9 kutya, S, M vagy L kategória

Csapatverseny                         - 1, S, M és L kategóriánként három kutyából álló csapatt

Mindhárom kategória egyes versenyében az előző évi világbajnoknak (felvezetőnek/kutyának) automatikusan póthelye van a címvédéshez, amely nem érinti az illető ország  kontingensét.

Ahhoz, hogy résztvevőként a Világbajnokságra küldjék, igazolást kell hozni arról, hogy a kutyát egy, az FCI által elismert törzskönyvbe bevezették, és hogy az Agility 2-ben vagy Agility 3-ban egy hivatalos versenyen kitűnő, legalább azonban nagyon jó értékelést kapott. A nemzeti egyesületek számára megengedett, hogy saját belátásuk szerint további követelményeket állítsanak fel.

A nemzeti egyesületek a nevezési határidőn belül minden hivatalos nevezési lapot megküldenek a rendező nemzeti egyesületnek, szabályszerűen kitöltve, az FCI-standardszám, a mindenkori fajtamegnevezés beírásával és aláírva. Egyidejűleg megneveznek egy felelős csapatvezetőt, mint a rendezővel szembeni egyetlen tárgyalópartnert és felelőst.

4. Pályafelszerelés

2 teljes Agility-szer-készlet, mindegyik a következő jóváhagyott szerekből áll:

            10 rúdakadály (1 kitöltött felület, 1 áttört felület, 1 kefékkel ellátott felület        megengedett), 1 rámpa, 1 A-fal, 1 hinta, 1 szlalom, 1 asztal, felületén elektronikus időmérő berendezéssel, 1 távolugrás, 1 szilárd alagút és egy zsákvászon-alagút.

5. Állatorvosi ellenőrzés

A verseny előtt le kell bonyolítani az állatorvosi ellenőrzést. Igazolni kell a veszettség elleni, érvényes oltást. Azoknak a kutyáknak, melyek egy veszettség által fenyegetett körzetből jönnek vagy oda mennek, pótlólag egy hivatalos állatorvos megfelelő egészségi bizonyítványával is rendelkezniük kell.

Beteg, sérült állatok vagy vemhes szukák a versenyen nem vehetnek részt. Tüzelő szukák résztvehetnek, amennyiben a többi, a versenyen résztvevő kutyától elkülönítve, egy távoli helyen helyezik el őket, és amennyiben a felvezető(nő) beleegyezik abba, hogy utolsóként induljon.

6. Teljesítményfüzet vagy engedély

A kutya teljesítményfüzete vagy engedélye kötelező, és a verseny kezdete előtt át kell adni a rendezőnek.

7. Vizsgabírók

Az  FCI-Agility-Bizottság kinevez két minősített vizsgabírót, melyek egyikének nem a rendező országból, hanem egy másik országból kell jönnie. A vizsgabírók költségtérítését az FCI-Világbajnokság előírásai szabályozzák. A rendező köteles egy, a négy FCI-nyelv egyikén (francia, angol, német, spanyol) beszélő tolmácsot a vizsgabíró rendelkezésére bocsátani. A vizsgabíró nem bírálhatja családtagjait (apa, anya, lány, fiú, férj, feleség vagy partner) és háztartásának más tagjait.

8. Tiszteletadományok

A nemzetközi Agility érdekében kívánatos, hogy minden résztvevő ország egy tiszteletdíjat bocsásson az FCI-Agility-Világbajnokság rendezőjének rendelkezésére. Az FCI-Világbajnokság rendezői kötelezik magukat arra, hogy tiszteletben tartják az érvényes FCI-szabályzatot, és az előírásokhoz tartják magukat, melyek meghatározzák a rendező valamennyi eszközét és kötelességét, amelyeket ilyen nagy rendezvényen fel kell használni ill. be kell tartani.

Ez az új rendelkezés 2002. I. 1-től lép hatályba.